2015. április 16., csütörtök

Digital Painting

Már régóta dolgoztam ezen a rajzon, (valamikor október környékén kezdődött) De egészen mostanáig várni kellett arra, hogy késznek nevezhető állapotba kerüljön.

Mint látszik a képeken, az első skicctől a végleges verzióig, rengeteg kisebb-nagyobb változás, finomítást eszközöltem.
Ez is egy gyors vázlatként kezdődött, ami alapot adott a későbbiekben.
Sajnos anatómiában nem vagyok mester, ezt nézzétek is el, de igyekeztem :)

Miután megvoltam az alakkal, amit elképzeltem, egy új rétegen megerősítettem a vonalakat, ám azt már nem "szabad kézzel" hanem szerkesztő eszközök segítségével, a photoshopban.
Ez már a közel végleges formáját adta. De a későbbi kis részletek, illetve módosítások mind új rétegre kerültek, amiket utólag ha jónak találtam egyessítettem.
 

Ezután kezdtem feltölteni színekkel a karaktert.
Itt még kilehetett volna színezni szebben a páncélját, hogy kopottasabb hatást keltsen, vagy a haját is lehetett volna árnyékolni, de ezek apró finomítások csupán.


Ezután már csak a hátteret kellet elkészítenem, és néhány szűrőt hozzátenni.


A "végeredmény".


Nem kizárt a későbbiekben még előkerül, és a fentebb említett részleteket is megcsinálom majd rajta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése